Útifű

30-50 cm nagyságú évelő növény. Csupasz, lándzsa alakú, nyélbe keskenyedő levelei tőrózsát képeznek. 15-20 cm hosszúak, 3 cm szélesek, élük épp vagy ritkán fogazott, 3-5 hosszanti érrel, melyek majdnem párhuzamosak. A tőlevelek közepéből fejlődnek a többszögletes virágos szárak. A szár végén van a fehéres-barna füzérvirágzat. Májustól késő őszig virágoznak.
A szikes talajokon is megél.
A taposást, gépi munkákból eredő terhelést jól tűri, ezért alkalmas zöldítésben és fűmag keverékekben is.
Az állatok szívesen fogyasztják, mert ízletes, így gyepek felülvetésére is alkalmas.
Novemberben vagy márciusban vethető.
Monokultúrában: 50 cm sortávolságban 0,5- 1 cm mélyre, 0,1-0,2 g/m2 magmennyiséggel. Ha szükséges, 4-6 leveles állapotban 30-35 db/m tőszámra ritkítani.

1 grammban 850 mag található.

Az útifű fajok leveleinek egyik fő hatóanyaga az aukubin nevű glikozid, mely egyes kórokozó baktérium fejlődését gátolja, és sebgyógyító hatása van.

Alkalmazása: felső légúti hurutok esetén gyulladáscsökkentő, köhögéscsillapító, antibakteriális. Népgyógyászatban sebgyógyító, aranyeres bántalmakra is használható. Gyógyszerek is készülnek belőle.

„Mintha aranyfonállal varrták volna össze, úgy gyógyítja be az útifű a sebeket; s miként az arany nem rozsdásodik meg, úgy nem gennyesedik el az útifűvel kezelt seb sem.”

További felhasználásáról és gyógyhatásairól pl. a wikipédián olvashat.

Elérhető nagyobb mennyiségben is: "Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ) 5. melléklet: Vadvirágos keveréket legalább 10 százalékban alkotó vadvirág növényfajok" listán szerepel.

Plantago media -Réti útifű rendelhető nagyobb mennyiségben is: "Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ) 5. melléklet: Vadvirágos keveréket legalább 10 százalékban alkotó vadvirág növényfajok" listán szerepel.